Mottó: "Az iskola dolga,
hogy megtaníttassa velünk, hogyan kell tanulni,
hogy felkeltse a tudás iránti étvágyunkat,
hogy megtanítson bennünket a jól végzett munka örömére
és az alkotás izgalmára,
hogy megtanítson szeretni, amit csinálunk,
és hogy segítsen megtalálni azt, amit szeretünk csinálni."
(Szent-Györgyi Albert)
Iskolánk, a Csányi Általános Iskola Csány község egyetlen iskolája. Sajnos az alapítás évéről pontos adatok nem állnak rendelkezésre, mert egy padlástűz alkalmával minden régi okirat elégett.
Intézményünk őse hosszú ideig a katolikus egyház népiskolájaként működött, majd állami iskola lett.
Alapítói: Hamar Sándor és Kasza Károly középbirtokosok voltak akik jövedelmük egy részének felajánlásával tették ezt lehetővé a település számára. Erről az iskola falán elhelyezett emléktábla is tanúskodik.
Kezdetben két épületben működött az oktatás, majd miután az 50-es években a nagyobb épületet kibővítették, így lehetővé vált, hogy mindez egy helyen valósuljon meg. Az elmúlt évtizedek során az anyagi lehetőségek függvényében az épületet többször bővítették és átalakították.
Fontosabb beruházások :
§ 1993-ban épült meg a tornaterem, ami pályázati pénzből és egy helyi család jelentős összegű pénzadományából készült el. § 2001-ben alakították ki az iskolai könyvtárat és a számítástechnika termet az iskola mellett álló pedagógus lakásból. § 2006-tól a kistérséghez benyújtott pályázati pénzből kialakításra került a logopédiai szoba. Korszerű eszközökkel működve fogadja az iskolába járó gyerekeket és az óvodáskorúakat is. § 2007-től szintén pályázat útján nyert összegből a sportpályát újította fel az Önkormányzat. A pálya új, bitumenes burkolatot kapott, kicserélték a kézilabdakapukat és újrakerítették a területet.